A rendszerintegráció, mint fogalom szinte elcsépelt egy IT cég esetében. Azonban ennek a szolgáltatási szakiránynak a minőségi megvalósításához sok olyan feltételnek kell teljesülnie, illetve sok olyan előzetes tevékenységnek kell kimagasló minőségben megvalósulnia a szolgáltató oldalán, amelyek nélkül nem tartható fenn a gondozandó rendszer hibamentes üzeme.
Határozott véleményünk, hogy már a kereskedelmi fázisban a szakmai szempontoknak kell dominálnia, ezért egy rendszerintegrációs projekt sikerét a széleskörű háttértudás és a területenkénti megfelelő termékvonal választás korai bevonása tudja megalapozni. A termékek beszerzése csak ezek után következhet, végül pedig a hibátlan felkészüléssel, tervezéssel előkészített üzembehelyezés kerül sorra.
Amint weboldalunkon is folyamatosan hangsúlyozzuk ez a tevékenység mély általános ismereteket, és szakadatlanul, körültekintő fejlesztési döntéseket igényel. Felismertük, hogy együtt kell élnünk partnereinkkel mindennapjaikban. A napi feladatokat és üzletmenetet ismerve, közösen és proaktívan kell tennünk azért, hogy az adott informatikai rendszer minél rugalmasabb és minél költséghatékonyabb módon épülhessen.
Így az eszközök telepítése már fájdalommentesen végezhető el a működő környezetben.